2013. január 2., szerda

Boldog Új Évet!!!

Szilveszterkor vacsorára meghívtuk Carlát és Tamást, hogy utána a városban, szabad ég alatt köszöntsük együtt az Újévet. 
Ebből lesz a finom bólé
...ahogy azt a laborban tanultuk...  
...a pontos arányokat visszatitrálással megkapjuk
 Beszereztünk hozzá khaki almát, narancsot, mandarint, almát, kiwit, különböző szeszes és nemszeszes nedűket. Gránátalmát reggel a közeli piacon akartunk venni. Mivel csak egyet kértük, a gyümölcsárus nem kért érte semmit. Ennek örömére az édességes standnál vettünk mandulás törökmézszerű szárd édességet, ami kellett is, mert csizmaszerző küldetésünk volt Krisztivel. Pár bolt végigjárása után talált végül megfelelőt.

Az estére még akartunk egy kis rágcsát sütni vajjal, sajttal, zabpehellyel, rozmaringgal és pepperoncinoval.
Tamás gondoskodott még itókáról, Carla pedig konyhakészen hozta a paradicsomos lasagne-t. Terv szerint Kamil és Paulina Alessandrohoz volt hivatalos, de nem bírt ellenállni a sajtos olasz csodának. Megkóstolhattuk az általuk készített darált húsos spenótos lasagne-t is.



Carla mamája sütött krumplis, sajtos, tojásos tortát is, ezt követte a bólé, és a beszélgetés mellé jól esett a mártogatós falatka: csípős pirospaprikás joghurtos, kapros – fokhagymás és rozmaringos paradicsomos szósszal.

Bólé újratöltve
Tettünk egy kis kitérőt Carlahoz, mert kellett műanyag pohár az éjféli koccintáshoz, és mi már kifogytunk belőle, majd irány az óváros, ahol a többiekhez csatlakozhattunk.
Mindenhol ünneplő tömeg, koncert, fények. Ismerősökkel a Bastionén találkoztunk nem sokkal éjfél előtt. Koccintás, ünneplés




Tamás alkudozik villogó masnis hajpántra
 – nehogy szem elől tévesszük egymást –
Az ünneplést Sara lakásán folytattuk, ahol egy asztalsor fogadott roskadásig pakolva mindenféle finomsággal: - a teljesség igénye nélkül - többféle lasagne, krumplis torta, risotto, halas csiga, tiramisu… Az olaszoknál a szilveszter a lakomázásról szól.
Hazafelé sétálva mindketten szenvedtünk: Krisztit az új cipő, engem a sajgó szemem tett próbára. Még akkor is találkoztunk ismerősökkel, akik épp egy pasteccheriából távoztak frissen illatozó sütik társaságában. 


Amint felébredtem, feltűnően csend volt. Íme




*

1 megjegyzés:

  1. Kérek fényképet a csizmáról is!!!!!!
    Tényleg olyanok vagytok, mint az Ízek, imák, szerelmekben: folyamatos gasztronómiai élvezetek! Mérlegetek van már? :D

    VálaszTörlés